Napi jelentés

 27.-31.3.2024  Az AVA JETT töltőállomás hálózat munkaerőt keres a nagyfödémesi töltőállomásra azonnali belépéssel. Érdeklődni a 0905 061 538 és a 0918 749 005-ös t. számon lehet.

 27.-28.3.2024  Értesítjük a lakosokat, hogy 2024. március 28-án a válogatott hulladékból a műanyagot a PET-tel együtt és a tetrapakot fogják elszállítani.

 20.-20.3.2024  Tisztelt lakosok, 2024. március 23-án a Szlovák Köztársaság elnökének választására kerül sor. Felhívjuk a lakosok figyelmét, hogy a beteg és mozgáskorlátozott lakosaink részére mozgóurna igényelhető, munkanapokon a községi hivatalban, vagy a 031/ 78 78 108-as telefonszámon. Továbbá értesítjük a lakosokat, hogy a választás napján, szombaton, a mozgóurna a körzeti választási bizottságoknál igényelhető.

 20.-29.3.2024 A galántai Jurík Autóiskola értesíti az érdeklődőket, hogy 2024. március 25-én 17:00 órai kezdettel személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít Nagyfödémesen. Ajánlataik között megtalálható az automataváltós személygépkocsi vezetői képzés is. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok az érdeklődők is, akik a tanfolyam befejezéséig betöltik 17-ik életévüket. Az érdeklődők a beiratkozásra vigyenek magukkal saját író eszközt és a személyi igazolványukat. Bővebb tájékoztatást a 0903 46 22 43-as telefonszámon, valamint személyesen a helyi kultúrházban a beiratkozás napján 17:00-től 18:00 óráig nyújtanak.

 15.-15.3.2024 Értesítjük a lakosokat, hogy 2024. március 16-án szombaton a helyi piactéren 9.00 órától 12.00 óráig esernyők javítását, háztartási kések, húsdarálóba való kések és fűnyíróba való kések, valamint ollók élezését fogják végezni.

 15.-15.3.2024  A Nagyfödémesi Futballklub szeretettel meghívja a lakosokat a Nagyfödémes – Feketenyék bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amelyre 2024. március 17-én, vasárnap délelőtt 10:30 órai kezdettel kerül sor a helyi futballpályán.

 14.-31.3.2024  Értesítjük a lakosokat, hogy a szelektív hulladék gyűjtésére szolgáló műanyag zsákokat 2024. március 18-tól március 21-ig át lehet venni a helyi kultúrházban naponta 8:00 órától 18:00 óráig.

 13.-13.3.2024 . Értesítjük a lakosokat, hogy 2024. március 14-én a válogatott hulladékból az üveget fogják elszállítani.

 12.-23.3.2024  A galántai Jurík Autóiskola értesíti az érdeklődőket, hogy 2024. március 18-án 17:00 órai kezdettel személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít Nagyfödémesen. Ajánlataik között megtalálható az automataváltós személygépkocsi vezetői képzés is. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok az érdeklődők is, akik a tanfolyam befejezéséig betöltik 17-ik életévüket. Az érdeklődők a beiratkozásra vigyenek magukkal saját író eszközt és a személyi igazolványukat. Bővebb tájékoztatást a 0903 46 22 43-as telefonszámon, valamint személyesen a helyi kultúrházban a beiratkozás napján 17:00-től 18:00 óráig nyújtanak.

 12.-12.3.2024 Nagyfödémes Község meghívja a lakosokat a hagyományos termelői piacra, amelyre 2024. március 16-án szombaton a községi hivatal épülete és a kultúrház mögötti parkolóban kerül sor . Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 12.-12.3.2024 A Szlovák Vöröskereszt helyi szervezete csoportos véradást szervez 2024. március 14-én 8:00 órától 10:30 óráig a helyi kultúrházban.

 7.-7.3.2024 Értesítjük a lakosokat, hogy 2024. március 7-én csütörtökön a válogatott hulladékból a papírt fogják elszállítani.

 6.-31.3.2024 A nyugatszlovákiai vízművek értesítik a lakosokat, hogy az elkövetkező két hétben a vízórák leolvasását fogják végezni. Kérik a lakosokat, hogy a vízórákat tegyék hozzáférhetővé a vízművek munkatársai számára.

 8.-8.3.2024 . MUDr. Pozsonyiová fogorvos értesíti a lakosokat, hogy 2024. március 4-től 8-ig nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, MUDr. Hofferová fogja Jókán, naponta 8:00-tól 10:00 óráig.

 28.-31.3.2024  Értesítjük a lakosokat, hogy a Szlovák Köztársaság Gazdasági Minisztériuma és a Szlovák Gázművek megbízásából Nagyfödémesen a márciusi hónapban a gázórák soron kívüli leolvasását fogják végezni. A gázórák leolvasását hétköznapokon a délutáni órákban, hétvégeken az egész nap folyamán fogják végezni. A gázóra leolvasása minden gázfelhasználóra vonatkozik, függetlenül a szolgáltatótól. Kérjük a lakosokat, hogy a gázórákat tegyék hozzáférhetővé.

 28.-28.2.2024 . A nyárasdi Andrássy sírkőkészítő vállalat sírköveket fog kiállítani 2024. március 2-án szombaton 8:00-tól 11:30 -ig a temető előtti parkolóban A sírkövek széles skálájából lehet választani, amelyekre a kiállítás alatt 30%-os engedményt kínálnak. Információt a 0905 320 476-os t.sz. nyújtanak.

 28.-28.2.2024 Értesítjük a lakosokat, hogy 2024. február 29-én a válogatott hulladékból a műanyagot fogják elszállítani.

 27.-27.2.2024 MUDr. Valkár gyermekorvos értesíti a szülőket, hogy 2024. március 1-én nem fog délután rendelni Nagyfödémesen. A betegellátás csak Jókán lesz 8:00 órától 12:00 óráig.

 19.-23.2.2024  A Csemadok helyi szervezete és az Aranyeső Nyugdíjasklub szeretettel meghív minden irodalmat kedvelőt a WASS ALBERT zenés irodalmi estre, amelyre 2024. február 23-án (pénteken) 18.00 órai kezdettel kerül sor a helyi kultúrházban. A belépés ingyenes. Frissítőről, jó hangulatról és szép élményről gondoskodva van. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 13.-13.2.2024 A nagyfödémesi önkéntes tűzoltó egyesület sok szeretettel meghívja az érdeklődőket a hagyományos falusi disznóölésre, amelyre 2024. február 17-én szombaton kerül sor a tűzoltószertárnál. A kész termékeket 7,00 órától 11,00 óráig fogják árusítani. A termékek megvásárlásával a helyi tűzoltó egyesületet támogatják a vásárlók.

 13.-13.2.2024 MUDr. Valkár értesíti a szülőket, hogy 2024. február 8-tól február 15-ig csak Nagyfödémesen fog rendelni 8:00 órától 12:00 óráig. Ebben az időszakban csak akut betegellátását fog végezni előre megrendelt időpont nélkül. 2024. február 19-től a betegellátás a megszokott módon fog működni.

 5.-10.2.2024  A Benu Gyógyszertár üzemeltetője értesíti a lakosokat, hogy 2024. február 5-től új Benu Gyógyszertár nyílt Nagyfödémesen a Major István utca 564-es szám alatt, az alapiskolával szembeni épületben. A gyógyszertár nyitvatartási ideje: hétfőtől péntekig 7:00 órától 18:00 óráig, szombaton 8:00 órától 13:00 óráig. Mindenkit szeretettel várnak.

 29.-29.1.2024 Halász Lajos magyarországi vállalkozó értesíti a lakosokat, hogy 2024. január 30-án, kedden 9:00 órától 13:00 óráig a helyi kultúrközpontban öltönyöket, kosztümöket, gyapjú kabátokat, tavaszi kabátokat, eredeti bőrkabátokat, férfi és női nadrágokat és zakókat, valamint férfi ingeket fog árusítani. Minden vásárlónak, aki magával hozza régi öltönyét, kosztümjét vagy kabátját, vásárlás esetén 30€-t leszámítanak az új árából.

 24.-24.1.2024 Doktor Pomothy általános orvos értesíti a lakosokat, hogy 2024 január 26-án nem fog rendelni. Sürgős esetben Szakács doktornő helyettesíti Jókán.

 24.-30.1.2024  A galántai Jurík Autóiskola értesíti az érdeklődőket, hogy 2024 január 29-én 17: 00 órai kezdettel személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít Nagyfödémesen személykocsira valamint az összes motorkerékpárra. Ajánlataikközött megtalálható az automataváltós Személygépkocsin való képzés is. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok az érdeklődők is, akik a tanfolyam befejezéséig betöltik 17-ik életévüket. Minden érdeklődő hozza magával a személyi igazolványát és legyen nála íróeszköz, saját toll. Bővebb tájékoztatást a 0903 46 22 43-as telefonszámon, valamint személyesen a helyi kultúrházban a beiratkozás napján 17:00 órától 18:00 óráig nyújtanak.

 17.-17.1.2024 Értesítjük a lakosokat, hogy 2024. január 18-án a válogatott hulladékból az üveget fogják elszállítani.

 17.-17.1.2024 Értesítjük a lakosokat, hogy a karácsonyfákat 2024. január 19-én, pénteken fogják elszállítani. Kérjük a lakosokat, hogy a karácsonyfákat tisztítsák meg a szaloncukor papíroktól és a fémkampóktól. A karácsonyfák elszállítását a kora reggeli órákban fogják kezdeni.

 12.-17.1.2024  A Vágfarkasdi IZO-PLAST cég kiváló minőségű 6 kamrás műanyag ablakokat és ajtókat kínál kedvezményes áron. A beszerelt ablakokhoz a reluxa és a szúnyogháló ingyenes. Nyugdíjasok számára az ablakok beszerelése is ingyenes. Továbbá külső műanyag redőnyöket, alumínium redőnyöket, zetkos redőnyöket és garázskapukat kínál kedvezményes áron. Informálódni a 0905 145 572-es t.sz. lehet.

 10.-10.1.2024 . A helyi gyógyszertár vezetője értesíti a lakosokat, hogy a gyógyszertár 2024. január 11-én zárva lesz . Értesítjük a lakosokat, hogy 2024. január 11-én csütörtökön a válogatott hulladékból a papírt fogják elszállítani.

 8.-10.1.2024 Magánvállalkozó értesíti a lakosokat, hogy fakivágást és fametszést vállal nehezen hozzáférhető helyeken is kedvezményes áron. A fakivágást famászós és alpintechnikával végzi. A fakivágás ára függ a fa elhelyezkedésétől, veszélyességétől és a fa nagyságától. Pontos információt a 0902 816 311-es t. számon nyújt.

 29.-8.12.2023 A Pápai állateledel kereskedés tulajdonosa értesíti a lakosokat, hogy az állatkereskedés és a zöldség és gyümölcs részleg 2024. január 2-tól január 8-ig zárva lesz. Mindkét részleg 2024. január 9-től lesz nyitva. Értesítjük a lakosokat, hogy a háztartási szemetet 2024. január 2-tól fogják elszállítani.

 28.-28.12.2023 MUDr. Valkár gyermekorvos értesíti a szülőket, hogy 2024. január 2-tól január 5-ig nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, MUDr. Dolánová fogja Diószegen.

 9.-9.1.2024 A helyi önkormányzat mellett működő sport és testnevelési bizottság 19. alkalommal rendezi meg a „Polgármester Kupájáért“ elnevezésű teremfoci bajnokságot, amelyre 2024. január 13-án, kerül sor a helyi alapiskola tornatermében. A csapatok regisztrációjára 8:30-tól 9:00 óráig kerül sor. A nevezési díj csapatonként 40,- €. Jelentkezni a községi hivatalban vagy Lencsés Zoltánnál a 0905 550 989-es mobilszámon lehet. Frissítőről és jó hangulatról gondoskodva van. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 22.-30.12.2023  Értesítjük a lakosokat, hogy 2023 december 27-én, 28-án és 29-én a helyi községi hivatalban az ügyfélfogadás 7:00 órától 12:00 óráig lesz.

 22.-29.12.2023 . Értesítjük a lakososkat, hogy a háztartási hulladékot 2023. december 27-én és 28-án fogják elszállítani.

 21.-30.12.2023  Pomothy doktornő általános orvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. december 27-én, 28-án és 29-én nem fog rendelni. Akut esetekben Szakács doktornő helyettesíti Jókán.

 20.-30.12.2023  A helyi gyógyszertár vezetője értesíti a lakosokat, hogy a gyógyszertár 2023. december 22-én, pénteken 12:30-ig lesz nyitva. Továbbá értesíti a lakosokat, hogy a gyógyszertár 2023. december 27-én, 28-án és 29-én zárva lesz.

 20.-23.12.2023  Tisztelt lakosok! Szeretettel meghívjuk Önöket a Karácsonyi Fergetegre, amelyre 2023. december 22-én, pénteken 16:00 órai kezdettel kerül sor a község főterén. Karácsonyi műsorral, finom káposztalevessel, karácsonyi forró teával és forralt borral várunk minden kedves lakosunkat. Továbbá értesítjük az érdeklődőket, hogy a Betlehemi lángot a Karácsonyi Fergetegen a szabadtéri színpadnál vehetik át.

 13.12.2023 MUDr. Pozsonyiová fogorvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. december 14-én és 15-én nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, MUDr. Hofferová fogja Jókán, 8:00-tól 10:00 óráig.

 12.-15.12.2023 A Lotos Lake k.f.t. értesíti a lakosokat, hogy karácsonyfákat kínál eladásra.

 4.-4.12.2023 A Matica Slovenská helyi szervezete szeretettel meghívja a tagjait és szimpatizánsait az édes és sós finomságok kóstolójára, amelyre 2023. december 10-én 15:00 órától kerül sor a szolgáltatások házában.

 30.-5.12.2023  A Lotos Lake k.f.t. értesíti a lakosokat, hogy karácsonyfákat kínál eladásra.

 29.-29.11.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. december 2-án szombaton a helyi piactéren mindenfajta esernyő javítását, háztartási kések, húsdarálóba való kések és fűnyíróba való kések, valamint ollók élezését fogják végezni, továbbá jó minőségű, márkás konyhakéseket fognak árusítani.

 29.-29.11.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. november 30-án a válogatott hulladékból az egyéb műanyagot és a tetrapakot fogják elszállítani.

 29.-24.12.2023 . Tisztelt lakosok! Szeretettel meghívjuk a kedves ablakkereső érdeklődőket az élő ádventi naptár ablakainak felkutatására. Az első számozott ablak 2023. december 1-én 17:00 órától lesz kivilágítva, majd ezután ádvent minden napján, egészen december 24-ig egy-egy újabb számozott ablakban gyúlnak ki a fények. Az első ablak helyszínét a község Facebook oldalán december 1-én, pénteken tesszük közzé. Minden érdeklődőt szeretettel várunk és községünk minden lakosának kellemes ádventi ablakkereső sétát kívánunk.

 29.-4.12.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy a használt ruhákat és cipőket gyűjtő Humana konténert áthelyezték Lencsehelybe a gyűjtőudvarba. A használt ruhákat és cipőket a gyűjtőudvar nyitvatartási ideje alatt lehet a konténerbe elhelyezni, kedden és csütörtökön 8:00 órától 16:00 óráig és szombaton 7:00 órától 13:00 óráig. Továbbá értesítjük a lakosokat, hogy a kisüzem előtti beton területre szigorúan tilos szemetet lerakni, kivételt képez a használt olaj és az elektronikai hulladék.

 27.-27.11.2023 Nagyfödémes Község sok szeretettel meghívja falunk lakosságát a karácsonyi vásárra, amelyre 2023. december 2-án szombaton 12:00 órai kezdettel kerül sor a helyi kultúrházban és a község főterén. A karácsonyi vásáron az érdeklődők megvásárolhatják az iskolák és óvodák által készített karácsony dekorációkat és díszeket, valamint a helyi vállalkozók finomságait is.

 27.-2.12.2023  A helyi önkormányzat értesíti a lakosokat 62 éves kortól, hogy a szaloncukrot 2023. december 2-án, szombaton 12:00 órától vehetik át a helyi kultúrközpontban.

 21.-21.11.2023 . A Szlovák Vöröskereszt helyi szervezete csoportos véradást szervez 2023. november 23-án 8:00 órától 11:00 óráig a helyi kultúrházban.

 16.-16.11.2023 A nyugatszlovákiai vízművek értesítik a lakosokat, hogy 2023. november 20-án hétfőn 8:30-tól 11:00 óráig nem lesz vízszolgáltatás az egész község területén

 16.-16.11.2023 A Nagyfödémesi Futballklub szeretettel meghívja a lakosokat a Nagyfödémes – Diószeg bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amelyre 2023. november 18-án, 13:00 órai kezdettel kerül sor a helyi futballpályán.

 22.-22.11.2023 A nagyfödémesi szlovák tannyelvű óvoda vezetősége és szülői szövetsége szeretettel meghívja az érdeklődőket a Katalin bálra, amelyre 2023. november 25-én 19:00 órai kezdettel kerül sor a Szolgáltatások házában. A belépő 35€. Jegyelővétel a szlovák tannyelvű óvodában és a 0911 388 507 és a 0911 981 959 t. számokon. A bál bevételét az óvoda programjaira és az új mászókákra fordítják. Aki nem tud részt venni az eseményen, az a támogatói jegyek megvásárlásával segítheti az óvodát.

 15.-15.11.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. november 16-án csütörtökön a válogatott hulladékból az üveget fogják elszállítani.

 14.-20.11.2023 Rendőrségi felhívás A Galántai Járási Rendőrkapitányság felhívja a lakosok, legfőképp az idősebb polgárok figyelmét olyan ismétlődő esetekre a Galántai járás területén, amely esetekben az elkövetők munkásoknak adják ki magukat és felajánlják, hogy kedvező áron megjavítják az esővíz csatornát. Az előleg kifizetése után további készpénzt követelnek, a munkát nem fejezik be, és ismeretlen helyre távoznak. Az elkövetők különböző színű és fajtájú, általában külföldi rendszámú személyautóval közlekednek. Kérjük a lakosokat, hogy legyenek körültekintőek, minden információt ellenőrizzenek le és minden gyanús körülményt jelentsenek be a rendőrségen vagy a községi rendfenntartó szolgálatnál.

 14.-14.11.2023 Nagyfödémes Község meghívja a lakosokat a hagyományos termelői piacra, amelyre 2023. november 18-án szombaton új környezetben, a községi hivatal épülete és a kultúrház mögötti parkolóban kerül sor . Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 14.-20.11.2023  A Drevona Bútorüzlet Szeredben a Vonkajší rad 792-es szám alatt leszállított árakon kínál bútorokat: ülőgarnitúrákat, székeket, asztalokat, konyhabútorokat és ágyakat. Bebiztosítják a szállítást és az öreg bútorok elszállítását is. A bútorüzlet nyitvatartási ideje: hétfőtől péntekig 9:00 órától 17:00 óráig, szombaton 9:00 órától 12:00 óráig.

 14.-14.11.2023 MUDr. Pozsonyiová fogorvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. november 15-én és 16-án nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, MUDr. Hofferová fogja Jókán, 8:00-tól 10:00 óráig.

 9.-9.11.2023 László Mária, Jóka, Iskola utca 416-os szám alatt eladásra kínál fejes káposztát és savanyú káposztát, továbbá gyalult káposztát 5 és 10 kg-os csomagolásban. A rendeléseket legalább néhány nappal előre kell leadni a 0903 329 923-as t. számon.

 8.11.2023 A nyugatszlovákiai vízművek értesítik a lakosokat, hogy a rendszer meghibásodása miatt nem lesz vízszolgáltatás a hiba ehárításáig.

 13.-13.11.2023 . A galántai Jurík Autóiskola értesíti az érdeklődőket, hogy 2023. november 13-án 17:00 órai kezdettel személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít Nagyfödémesen. Ajánlataik között megtalálható az automataváltós személygépkocsi vezetői képzés is. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok az érdeklődők is, akik a tanfolyam befejezéséig betöltik 17-ik életévüket. Bővebb tájékoztatást a 0903 46 22 43-as telefonszámon, valamint személyesen a helyi kultúrházban a beiratkozás napján 17:00-től 18:00 óráig nyújtanak.

 8.-8.11.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. november 9-én csütörtökön a válogatott hulladékból a papírt fogják elszállítani.

 2.-2.11.2023 A helyi gyógyszertár 2023. november 3-án /pénteken/ zárva lesz.

 2.-2.11.2023  A Nagyfödémesi Futballklub szeretettel meghívja a lakosokat a Nagyfödémes – Diószeg bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amelyre 2023. november 5-én vasárnap, 10:30 órai kezdettel kerül sor a helyi futballpályán.

 31.-31.10.2023 MUDr. Pozsonyiová fogorvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. november 2-án nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, MUDr. Hofferová fogja Jókán, 8:00-tól 10:00 óráig.

 31.-31.10.2023 A Szőgyéni Sólyom Vadászegyesület szeretettel meghívja a lakosokat az ünnepélyes útmenti kereszt felszentelésére, amelyre 2023. november 4-én, szombaton 15:00 órai kezdettel kerül sor. Az útmenti kereszt Lencsehelyben a gyűjtőudvar után 1 km-re található a Lencsehely – Szőgyén – Bács földutak kereszteződésénél.

 27.-27.10.2023 A Billa üzletlánc értesíti a lakosokat, hogy 2023. november 2-án új üzletet nyit Diószegen a Point üzletcentrumban.

 27.-27.10.2023 A KIKA vállalat értesíti a lakosokat, hogy 2023. október 28-án szombaton a helyi piactéren 8:00 órától 11:00 óráig gyümölcsfákat és bokrokat, valamint díszfákat és díszbokrokat fognak árusítani.

 6.-6.11.2023 A Nagyfödémesi Sportlövő Klub tájékoztatja a lakosságot, hogy 2023. november 2-án, 6-án és 8-án 16.30-tól 18.30-ig a Galántai Járási Rendőrkapitányság rendfenntartó tisztjei számára tartanak lőgyakorlatot a lőtéren.

 25.-31.10.2023  Pomothy doktornő értesíti a pácienseit, hogy megérkeztek az infulenza elleni oltóanyagok. Azok a páciensek, akik a doktornőnél vannak regisztrálva és be szeretnék oltatni magukat, az infulenza elleni oltást a rendelőben igényelhetik.

 24.-24.10.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy a háztartási szemét szedését technikai okok miatt holnap, 2023. október 25-én fogják befejezni. Kérjük a lakosokat, hogy a ki nem ürített szemétládákat hagyják hozzáférhető helyen. Köszönjük

 24.-24.10.2023  A Nagyfödémesi Önkéntes Tűzoltó Egyesület szeretettel meghívja a gyerekeket és felnőtteket a „ Játékos tűzoltó napra”, amelyre 2023. október 27-én (pénteken) 16:00 órai kezdettel kerül sor az erdőpark területén. A rendezvényen tűzoltó bemutató lesz, az érdeklődők megismerkedhetnek a tűzoltó technikával is. A gyerekeket sárkányeregetés és tábortűz várja. A szervezők kérik a gyerekeket és szüleiket, hogy a sárkányokat hozzák magukkal. Jó hangulatról és frissítőről gondoskodva van. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők - a helyi önkéntes tűzoltó egyesület tagjai.

 13.-21.11.2023 Kedves lakosok! A CSEMADOK helyi alapszervezete és a Helyi Kulturális Központ községünkben első alkalommal hirdeti meg az „élő adventi naptár“ elnevezésű kezdeményezést. A szervezők olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik vállalják, hogy az utcáról jól látható ablakukat kidiszítik, és az ablakban elhelyezik az adott adventi nap kivilágított számát. Az érdeklődők jelentkezését 2023. november 20-ig várják a kultúrházban, ahol bővebb információt is kapnak. Tegyük izgalmasabbá, színesebbé az adventi estéket és változtassuk községünket egy élő adventi naptárrá!

 23.-23.10.2023 Nagyfödémes Község polgármestere és a szociális és egészségügyi bizottság szeretettel meghívja a szépkorú polgárokat az idősek iránti tisztelet hónapja alkalmából rendezett ünnepségre, amelyre 2023. október 26-án, csütörtökön 14:00 órai kezdettel kerül sor a Szolgáltatások házában. Mindenkit szeretettel várnak.

 16.-18.10.2023 László Mária, Jóka, Iskola utca 416-os szám alatt eladásra kínál fejes és gyalult káposztát 5 és 10 kg-os csomagolásban. A rendeléseket legalább néhány nappal előre kell leadni a 0903 329 923-as t. számon. Továbbá dughagymát, tököt, téli tárolásra alkalmas sárgarépát és petrezselymet, valamint cserepes krizantémot kínál eladásra.

 11.-11.10.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. október 12-én csütörtökön a válogatott hulladékból a papírt fogják elszállítani.

 9.-9.10.2023 A Nyugatszlovákiai elektromos berendezéseket felülvizsgáló vállalat értesíti a lakosokat, hogy ma és a hét többi napján a vállalat munkatársai felmérik községünkben a lakosok igényét a családi házak elektromos berendezéseinek revíziója iránt. A lakosokat személyesen és telefonon fogják megkeresni.

 13.-20.10.2023  A Doktor Optik látszerészet Galántai kirendeltségén a Billa épületében a Šafárik utca 43-as szám alatt 2023. október 9-től 15-ig jó minőségű cseh szemüveg lencséket fognak árusítani kedvezményes áron. Továbbá nagy választékban kínálnak szemüveg kereteket már 29 eurótól.

 5.-5.10.2023  A Nagyfödémesi Futballklub szeretettel meghívja a lakosokat a Nagyfödémes – Taksony bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amelyre 2023. október 8-án vasárnap, 15:00 órai kezdettel kerül sor a helyi futballpályán.

 13.-21.10.2023 A Lotos Lake halastó üzemeltetője értesíti az érdeklődőket, hogy 2023. október 21-én 7:00 órától 16:00 óráig FEEDERbotos horgászversenyt szervez. A versenyre regisztrálni a halastó büféjében, vagy a 0905 605 661-es t. számon lehet. Frissítőről és sportélményről gondoskodva lesz. Mindenkit szeretettel várnak.

 3.-3.10.2023 Mészáros Ferenc Iskola utca 678-as szám alatt eladásra kínál vágott káposztát, naponta 9:00-től 17:00 óráig.

 29.-29.9.2023 Bene Marianna értesíti, hogy 2023. október 3-án ,18.00 órai kezdettel Wellness analýzis mérést fog végezni. A mérés ingyenes. A mérésen 18 éven felüli személyek vehetnek részt. Sok szeretettel várja az érdeklődőket.

 28.-28.9.2023  A Nagyfödémesi Futballklub szeretettel meghívja a lakosokat a Nagyfödémes – Farkasd bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amelyre 2023. október 1-én vasárnap, 15:00 órai kezdettel kerül sor a helyi futballpályán.

 27.-27.9.2023 Dr. Pozsonyiová fogorvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. szeptember 28-án 7:00 órától 12:00 óráig fog rendelni. Továbbá értesíti a lakosokat, hogy 2023. szeptember 29-én nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, Dr. Hofferová fogja Jókán, 8:00-tól 10:00 óráig.

 25.-25.9.2023 Értesítjük Szőgyén, Hajmás és Lencsehely lakosait, tekintettel arra, hogy a 4-es számú választókörzet Szőgyénből Nagyfödémesre lett áthelyezve, Szőgyén, Hajmás és Lencsehely lakosai a választás napján, 2023. szeptember 30-án igényelhetik a választókörzetbe való szállítást a 0910 97 97 97-es telefonszámon.

 22.-22.9.2023 . A Nagyfödémesi Futballklub szeretettel meghívja a lakosokat a Nagyfödémes – Vága bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amelyre 2023. szeptember 24-én vasárnap, 15:30 órai kezdettel kerül sor a helyi futballpályán.

 21.-21.9.2023 Magánvállalkozó értesíti a lakosokat, hogy fakivágást és fametszést vállal nehezen hozzáférhető helyeken is kedvezményes áron. A fakivágást famászós és alpintechnikával végzi. A fakivágás ára függ a fa elhelyezkedésétől, veszélyességétől és a fa nagyságától. Pontos információt a 0902 816 311-es t. számon nyújt.

 13.-13.9.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. szeptember 14-én a válogatott hulladékból az üveget fogják elszállítani.

 12.-12.9.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. szeptember 14-én, csütörtökön 18:00 órai kezdettel előadással egybekötött hüllő-kiállítás lesz az erdőpark területén. A belépődíj felnőtteknek 5,-€, gyermekeknek 14 éves korig 4,-€. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők.

 12.-12.9.2023 A Nagyfödémesi Futballklub szeretettel meghívja a lakosokat a Nagyfödémes – Pusté Sady bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amelyre 2023. szeptember 15-én pénteken, 17:00 órai kezdettel kerül sor a helyi futballpályán.

 13.-13.9.2023 A Nyugat-Szlovákiai Áramszolgáltató r.t. értesíti a lakosokat, hogy a tervezett munkálatok miatt 2023. szeptember 14-én 9:00 órától 12:00 óráig nem lesz villanyáram - szolgáltatás a Major István utcában.

 6.-6.9.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. szeptember 7-én csütörtökön a válogatott hulladékból a papírt fogják elszállítani.

 25.-25.9.2023 Nagyszombat megye értesíti a lakosokat, hogy amennyiben szeretnének változásokat beiktatni a helyközi autóbuszok járatainak 2023/2024-es évre vonatkozó menetrendjébe, hogy azt 2023. szeptember 25-ig megtehetik. A menetrend módosításával kapcsolatos észrevételeket írásban lehet eljuttatni a Nagyfödémesi Községi Hivatalba. A lakosok által kért változtatásokat a hivatal továbbítja a közlekedési vállalatnak.

 4.-8.9.2023 . Križan Vladimír a Lenin utca 17/100-as házszám alatt értesíti a lakosokat, hogy téli tárolásra alkalmas krumplit, sárgarépát, petrezselymet és hagymát, valamint befőzésre alkalmas kápiát, kosszarvú paprikát, alma paprikát valamint feferónt kínál eladásra. Érdeklődni személyesen, vagy a 0905 435 300-as t. számon lehet.

 28.-28.8.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy a háztartási hulladékot 2023 augusztus 29-én (kedden) is elszállítják. Továbbá értesítjük, hogy a helyi szemétgyűjtő augusztus 29-én zárva lesz.

 28.-28.8.2023  A Borsos Mihály Alapiskola vezetősége értesíti a tisztelt szülőket és a diákokat, hogy a 2023/2024-es tanév ünnepélyes megnyitójára 2023.9.4 - én , hétfőn, 8:00 órakor kerül sor a helyi római katolikus templomban. Egyben értesítjük a tisztelt szülőket, hogy az iskolai klubba való beíratkozás 2023.8.28-tól 30-ig történik, naponta reggel 8:00 órától délig.

 28.-28.8.2023 Tisztelt lakosok! Nagyfödémes község és a RIDERS and DREAMS polgári társulat közösen szervezi meg idén 51. alkalommal a már hagyományos lóversenyt, amely 2023. szeptember 2-án szombaton, 12,00 órakor lesz a helyi lóversenypályán. A beléptidíj ingyenes. Gazdag frissítőről és tomboláról gondoskodva van. A tombola kisorsolására a versenyek befejezése után kerül sor. A rendezvény kísérőprogramja : sétakocsikázás, gyerekeknek ugrálóvár. Az esti programban a következő előadók lépnek fel : The GREAT VOICES - - Czinege László és Zuzana Szpevár, ifjabb IGOR KMEŤO szlovák előadóművész, SISSI - településünk felfedezettje. Minden látogatót sok szeretettel várunk!

 25.-25.8.2023 A Molett Divat üzlet tulajdonosa a szökőkút mögötti épületben értesíti a lakosokat, hogy az üzletben megkezdődött a nagy nyári kiárusítás. Továbbá értesíti, hogy az üzlet hétfőtől péntekig 8:00 órától 11:30 óráig lesz nyitva és augusztus 29-én kedden 8.00 – tól 11.00 óráig fogadja a kedves vásárlókat.

 24.-24.8.2023 . MUDr. Pomothyová általános orvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. augusztus 28-tól, 2023 szeptember 1.-ig nem fog rendelni. Akut esetekben MUDr. Szakácsová fogja helyettesíteni Jókán.

 23.-23.8.2023 A Pápai állateledel kereskedés tulajdonosa értesíti a lakosokat, hogy az üzlet mindkét részlege 2023. augusztus 28-tól szeptember 2-áig zárva lesz. Az üzlet 2023. szeptember 5-től lesz nyitva.

 23.-23.8.2023 Blaga. sk munkaközvetítő vállalat a galántai ipari parkba munkásokat keres. Közelebbi információt a 0917840664 vagy a 0905591722 - es telefonszámon nyújtanak.

 23.-29.8.2023  Tisztelk szülők, Kedves diákok ! A helyi Iskolai étkezde vezetőnője értesíti a tisztelt szülőket, hogy a beiratkozás az iskolai étkezésre a 2023/2024 es tanévre a következő módon lehetséges : személyesen: 2023. augusztus 25.-től augusztus 28-ig reggel 8 órától 12 óráig az Iskolai Étkezdében, valamint elektronikusan : A nyomtatványok 2023. augusztus 25.- től letöthetőek, valamint közelebbi információk az étkezde weboldalán találhatóak : „SJ Veľké Úľany – Webnode „ A kitöltött beiratkozási ívet az étkezde emial címére : sjvelkeulany@gmail.com lehet elküldeni.

 16.-16.8.2023 A nagyszombati ŽOS Trnava vállalat villanyszerelőket és lakatosokat keres azonnali belépéssel. A villanyszerelők esetében feltétel a 21-es, 22-es és 23-as .paragrafus. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. A munkavállalás egyéni vállalkozóként is lehetséges. Az állásinterjúra minden munkanapon reggel 7:00 órakor kerül sor a következő címen:ŽOS Trnava, Koniarekova 19. Közelebbi információt a www.zostt.sk oldalon és a 0911 333 037-es t. számon nyújtanak.

 16.-16.8.2023 Nagyfödémesen, a Major István utca 440-es szám alatt található Autoservis tulajdonosa értesíti a lakosokat, hogy személyautók, haszongépjárművek és teherautók szervizelését vállalják. Közelebbi információt a 0907 531 785-ös t. számon nyújtanak.

 16.-16.8.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. augusztus 17-én, csütörtökön a válogatott hulladékból a PET üvegeket és a fémet fogják elszállítani.

 14.-14.8.2023 Nagyfödémes község, a Csemadok helyi szervezete és a Helyi Kulturális Központ sok szeretettel meghívja az érdeklődőket a Szent István Napi megemlékezésre és az új kenyér megáldására, amelyre 2023. augusztus 18-án (pénteken) 18.00 órai kezdettel kerül sor a Kálvária udvarán. Közreműködik a Vízkeleti Harmónia Éneklőcsoport. A megemlékezés után koszorúzás a kopjafáknál. Kedvezőtlen időjárás esetén a megemlékezésre a római katolikus templomban kerül sor. A szervezők sok szeretettel várják az érdeklődőket erre a figyelemre méltó eseményre.

 14.-31.8.2023  Dr. Valkár gyermekorvos értesíti a szülőket, hogy 2023. augusztus 15-én 13:00 óráig fog rendelni Nagyfödémesen. Továbbá értesíti a szülőket, hogy 2023. augusztus 16-tól, augusztus 31-ig nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, Dr. Dolánová fogja Diószegen.

 14.-14.8.2023 Ján Rudolf a helyi önkormányzat képviselője és a Šafo k.f.t. Nagyfödémes Községgel együttműködve Aratási ünnepi estet rendez, amelyre szeretettel meghívja a lakosokat. Az aratási ünnepségre 2023. augusztus 18-án pénteken 18:00 órai kezdettel kerül sor Hajmásban a 27-es számú községi épület területén. Az ünnepi est programja: - megnyitó - az aratókoszorú megáldása - vendégek köszöntő beszéde - fényjáték - tombola A jó hangulatról a Funny Fellows és a Tequila Show Bend együttesek gondoskodnak. A belépő ingyenes.

 11.-11.8.2023 MUDr. Pozsonyiová fogorvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. augusztus 14-én és 15-én nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, Dr. Hofferová fogja Jókán, 8:00-tól 10:00 óráig.

 10.-10.8.2023 A Pápai állateledel kereskedés tulajdonosa értesíti a lakosokat, hogy az üzlet zöldség és gyümölcs részlege 2023. augusztus 15-től szeptember 2-ig zárva lesz.

 11.-11.8.2023 A galántai székhelyű Bekor vállalat kútkezelőt keres a nagyfödémesi Ava Jett benzinkútra. Érdeklődni az praca@avastav.sk oldalon vagy a 0918 749 005-ös t. számon lehet.

 4.-4.8.2023 A Nagyfödémesi Futballklub szeretettel meghívja a lakosokat a Nagyfödémes – Alsószeli bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amelyre 2023. augusztus 6-án vasárnap, 17.00 órai kezdettel kerül sor a helyi futballpályán.

 2.-6.8.2023  A Drevona Bútorüzlet Szeredben a Vonkajší rad 792-es szám alatt leszállított árakon kínál bútorokat: ülőgarnitúrákat, székeket, asztalokat, konyhabútorokat és ágyakat. Bebiztosítják a szállítást és az öreg bútorok elszállítását is. A bútorüzlet nyitvatartási ideje: hétfőtől péntekig 9:00 órától 17:00 óráig, szombaton 9:00 órától 12:00 óráig.

 2.-6.8.2023  Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. augusztus 5-én szombaton a piactéren mindenfajta esernyő javítását, háztartási kések, húsdarálóba való kések és fűnyíróba való kések, valamint ollók élezését fogják végezni.

 26.-26.7.2023  Értesítjük a lakosokat, hogy 2023 július 27-én a válogatott hulladékból a tetrapakot és az egyéb műanyagot fogják elszállítani.

 19.7.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. július 20-án a válogatott hulladékból az üveget fogják elszállítani.

 25.-25.7.2023 A KERKIRA PUB üzemeltetője értesíti, hogy 2023.július 28-án pénteken 18,00 órai kezdettel zenés borpiknikre és grillezett specialitásokra várja az érdeklődőket. A belépés ingyenes.

 3.-12.8.2023 MUDr. Pomothyová általános orvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. augusztus 7-től, 2023 augusztus 11.-ig nem fog rendelni. Akut esetekben MUDr. Szakácsová fogja helyettesíteni Jókán.

 24.-29.8.2023 A helyi gyógyszertár 2023. augusztus 28-án. zárva lesz.

 3.-3.7.2023 MUDr. Pomothyová általános orvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. Július 6-án és 7-én nem fog rendelni. Akut esetekben MUDr. Szakácsová fogja helyettesíteni Jókán.

 3.-20.7.2023 A Szlovák Gázművek munkatársai értesítik a lakosokat, hogy 2023. július 1-től július 20-ig a gázórák leolvasását fogják végezni. A gázóra leolvasása minden gázfelhasználóra vonatkozik, függetlenül a szolgáltatótól. Kérik a lakosokat, hogy a gázórákat tegyék hozzáférhetővé.

 26.-26.6.2023 Pomothy doktornő értesíti a lakosokat, hogy 2023. június 29-én 13:00 órától 15:00 óráig tetanusz elleni oltást fog végezni a felnőtt rendelőben. Az oltás azokra a páciensekre vonatkozik, akik Pomothy doktornőnél vannak regisztrálva. Beoltva az 1978-ban született férfiak és az 1982-ben született nők lesznek, valamint az oltáson kötelesek részt venni az 1992-ben született férfiak és nők is, akik még nem vettek részt az oltáson. Az oltás a törvény értelmében kötelező.

 20.-20.6.2023 Pomothy doktornő értesíti a lakosokat, hogy 2023. június 23-án pénteken 13:00 órától 15:00 óráig tetanusz elleni oltást fog végezni a felnőtt rendelőben. Az oltás azokra a páciensekre vonatkozik, akik Pomothy doktornőnél vannak regisztrálva. Beoltva az 1964-ben és 1969-ben született férfiak és az 1969-ben, 1970-ben és 1971-ben született nők lesznek, valamint az oltáson kötelesek részt venni az 1992-ben született férfiak és nők is, akik még nem vettek részt az oltáson. Az oltás a törvény értelmében kötelező.

 19.-19.6.2023 Miestny spolok Slovenského červeného kríža usporiada dňa 22. júna 2023 od 8:00 do 11:00 hodiny hromadný odber krvi v miestnom kultúrnom stredisku. A Szlovák Vöröskeresz helyi szervezete csoportos véradást szervez 2023. június 22-én 8: 00 órától 11:00 óráig a helyi kultúrházban.

 19.-19.6.2023 . Križan Vladimír értesíti a lakosokat, hogy 2023. június 20-tól megkezdi a szezonális, házi zöldségek és gyümölcsök árusítását a Lenin utca 17/100-as számú családi ház udvarán naponta, hétfőtől vasárnapig.

 14.-14.6.2023  A körzeti állatorvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. június 16-án, pénteken 16,00 órától 17,00 óráig a helyi kultúrház előtti parkolóban a kutyákat veszettség ellen fogja oltani. A veszettség elleni védőoltás kötelező. Az oltás ára 10 €.

 8.-8.6.2023 Pomothy doktornő általános orvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. június 9-én nem fog rendelni. Akut esetekben Szakács doktornő fogja helyettesíteni Jókán.

 5.-5.6.2023 Nagyfödémes Község, a helyi kulturális központ és a Szőgyéni Sólyom Vadászegyesület szeretettel meghívja az érdeklődőket a Szőgyéni Falunapra, amelyre 2023. június 10-én szombaton 19,00 órai kezdettel kerül sor. A jó hangulatról a Veľkoúľančanka Fúvószenekar gondoskodik. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség!

 5.-9.6.2023  Pomothy doktornő értesíti a lakosokat, hogy 2023. június 8-án csütörtökön 12,30-tól 15,00 óráig tetanusz elleni oltást fog végezni a felnőtt rendelőben. Az oltás azokra a páciensekre vonatkozik, akik Pomothy doktornőnél vannak regisztrálva. Beoltva az 1977-ben született férfiak és az 1976-ban született nők lesznek, valamint az oltáson kötelesek részt venni az 1992-ben született férfiak és nők is, akik még nem vettek részt az oltáson. Az oltás a törvény értelmében kötelező.

 2.-8.6.2023 . A Doktor Optik látszerészet Galántai kirendeltségén a Billa épületében a Šafárik utca 43-as szám alatt 2023. június 5-től június 11-ig ingyenes látásvizsgálattal várják az érdeklődőket. Továbbá 50%-os kedvezményt is kínálnak.

 1.-1.6.2023  Nagyfödémes Község, a Csemadok helyi szervezete és a Szövetség Párt helyi szervezete sok szeretettel meghívja községünk lakosait a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából rendezendő koszorúzási megemlékezésre, amelyre 2023. június 2-án (pénteken) 19.00 órakor kerül sor a község főterén, a kopjafáknál.

 1.-16.6.2023  Az F´DANCE CENTER tánciskola vezetője Kováč Ferdo értesít minden érdeklődőt, hogy nyári tánctábort szervez 8-tól 15 éves gyerekek részére, 2023. július 3-tól július 7-ig Nagyfödémesen az Ökotelepen, a J&Fit Sports területén. A tábor ára 145 €. Jelentkezni az info@fdance.sk e-mail címen vagy a 0903 225 334-es t. számon lehet.

 25.-25.5.2023 Pozsonyi doktornő a fogászati rendelőből értesíti a lakosokat, hogy 2023. május 26-án nem fog rendelni. Sürgős esetekben helyettesíti Dr. Hoffer Jókán 8.00 -tól 10.00-ig.

 24.-24.5.2023 Pomothy doktornő, körzeti orvos értesíti a nála regisztrált lakosokat, hogy május 29- én, hétfőn 13.30- tól 15.00 óráig tetanusz elleni kötelező oltást fog végezni az 1992- ben született férfiak és nők részére.

 17.-17.5.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. május 18-án csütörtökön a válogatott hulladékból az üveget, május 19-én pénteken a válogatott hulladékból a PET üvegeket és a fémet fogják elszállítani.

 17.-17.5.2023 A galántai Jurík Autóiskola értesíti az érdeklődőket, hogy 2023. május 22-én 17:00 órai kezdettel minden kategóriájú motorkerékpár és személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít Nagyfödémesen. Ajánlataik között megtalálható az automataváltós személygépkocsi vezetői képzés is. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok az érdeklődők is, akik a tanfolyam befejezéséig betöltik 17-ik életévüket. A beiratkozás szigorú higiéniai feltételek mellett történik. Az érdeklődők a beiratkozásra vigyenek magukkal saját író eszközt és a személyi igazolványukat. Bővebb tájékoztatást a 0903 46 22 43-as telefonszámon, valamint személyesen a helyi kultúrházban a beiratkozás napján 17:00-től 18:00 óráig nyújtanak.

 17.-17.5.2023 MUDr. Valkár gyermekorvos értesíti a szülőket, hogy 2023. május 18-án és 19-én a következő képpen fog rendelni: május 18-án csütörtökön csak az akut betegek ellátása lesz 8:00 órától 11:00 óráig Nagyfödémesen, május 19-én pénteken csak az akut betegek ellátása lesz 8:00 órától 13:00 óráig Jókán. Nagyfödémesen a délutáni rendelés elmarad.

 15.-25.5.2023 A Nagyfödémesi Óvoda igazgatósága értesíti a szülőket, hogy az óvodába való beiratkozás a 2023/24-es tanévre 2023. május 15-től május 19-ig tart. Elsőbbséget élveznek azok az iskolaköteles gyermekek, akik 2023. augusztus 31-ig betöltik 5 életévüket és a községben állandó lakhellyel rendelkeznek. A kérvényt a törvényes képviselő átveheti az óvodában elküldheti elektronikusan vagy postán legkésőbb 2023. május 31-ig.

 3.-3.5.2023  . MUDr. Valkár gyermekorvos értesíti a szülőket, hogy 2023. május 5-én /pénteken/ 13:00 óráig fog rendelni Jókán. Továbbá értesíti, hogy 2023. május 9-én /kedden/ nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, MUDr. Dolánová fogja Diószegen, 8:00 órától 11:30-ig.

 3.-8.5.2023  Az aranyosmaróti baromfifarm megrendeléseket vesz fel 7 hónapos tojótyúkokra, 4 hetes kiskacsákra, 14 hetes fiatal tojótyúkokra, 12 hetes pulykákra és egy éves csirkékre. Közelebbi információt a 0908 827 132-as t. számon nyújtanak. A megrendelt baromfit 2023. május 5-én házhoz szállítják.

 3.-3.5.2023 . MUDr. Pomothyová általános orvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. május 4-én és 5-én nem fog rendelni. Akut esetekben MUDr. Szakácsová fogja helyettesíteni Jókán.

 2.-2.5.2023 A Drevona Bútorüzlet Szeredben a Vonkajší rad 792-es szám alatt leszállított árakon kínál bútorokat: ülőgarnitúrákat, székeket, asztalokat, konyhabútorokat és ágyakat. Bebiztosítják a szállítást és az öreg bútorok elszállítását is. A bútorüzlet nyitvatartási ideje: hétfőtől péntekig 9:00 órától 17:00 óráig, szombaton 9:00 órától 12:00 óráig.

 2.-6.5.2023  Hollósi Anna a Lenin utca 61-es szám alatt eladásra kínál különböző fajtájú palántát: édes és csípőspaprikát, alma paprikát, birkaszarvú paprikát, chilit, paradicsom és cherry palántát, karalábé, fejes-saláta, zeller és saláta-uborka, cukor és gorogdinnye, valamint tobb fajta tok palántát és fűszernövényeket.

 2.-11.5.2023  A Grand Gastro társaság üzemi étkezdébe keres gyakorlattal rendelkező szakácsot vagy szakácsnőt reggeli és délutáni műszakra valamint hétvégekre is. A munkavégzés helye Nagyszombat és Szered. Informálódni a 0915 956 706-os t. számon és a trnava@grandgastro.sk email címen lehet.

 2.-2.5.2023 A Nyugatszlovákiai Vízművek munkatársai értesítik a lakosokat, hogy 2023. május 3-án, szerdán 9:00 órától 11:00 óráig nem lesz ivóvíz szolgáltatás a Komenský utcán, a Major István utcán, a Fábry Zoltán utcánés a Diószegi és Lenin utcák egy részén

 14.-23.4.2023  A Lotos Lake halastó üzemeltetője értesíti az érdeklődőket, hogy 2023. április 22-én 7:00 órától 16:00 óráig horgászversenyt szervez. A verseny végén tombolahúzásra kerül sor. Frissítőről és sportélményről gondoskodva lesz. Mindenkit szeretettel várnak.

 5.-13.4.2023  MUDr. Pomothyová általános orvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. április 11-én és 12-én nem fog rendelni. Akut esetekben MUDr. Szakácsová fogja helyettesíteni Jókán.

 5.-13.4.2023  Értesítjük a lakososkat, hogy a háztartási hulladékot 2023. április 11-én (kedd) és 2023. április 12-én(szerda) fogják elszállítani.

 4.-12.4.2023 Az AVA Jett benzinkút üzemeltetője értesíti a lakosokat, hogy 2023. április 7-től „Môj obchod” vegyes áru boltot nyit a helyi benzinkúton. Az üzlet az év minden napján nyitva lesz. Az üzletben élelmiszerek, drogériai szerek, állateledelek és az Egri Pékségből származó pékáru széles skáláját kínálják.

 3.-7.4.2023  A helyi kulturális központ szeretettel meghívja az érdeklődőket, elsősorban a gyerekeket a húsvéti tojásfestésre, amelyre 2023. április 06-án, csütörtökön 9:00 órától kerül sor a helyi kulturális központban. A tojásfestés mellett különböző húsvéti díszeket is fognak készíteni. A részvételi díj 3,- euro.

 22.-27.3.2023  MUDr. Valkár gyermekorvos értesíti a szülőket, hogy 2023. március 24-én pénteken és 2023. március 27-én hétfőn nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, MUDr. Dolánová fogja Diószegen pénteken 8:00-tól 11:30 óráig és hétfőn 13:00 órától 16:00 óráig.

 22.-26.3.2023  Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. március 25-én, szombaton a helyi kultúrházban Húsvéti Kézműves Vásárra kerül sor, ahol kézműves termékek színes választékával és foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. Az igazi húsvéti hangulat garantált, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 15.-15.3.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. március 16-án a válogatott hulladékból az üveget fogják elszállítani.

 10.-10.3.2023 . Értesítjük a lakosokat, hogy a Galántai Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet törölte a madárinfluenzával kapcsolatban hozott rendelkezéseit.

 7.-23.3.2023 A Csemadok helyi szervezete értesíti az érdeklődőket, hogy 2023. április 2-án kirándulást szervez a Győri Nemzeti Színházba, a Puskás című musical előadásra. A részvételi díj: 28,- euró, amely magában foglalja a belépőjegy árát és az autóbusszal való szállítást. Az érdeklődők a részvételi díj befizetésével legkésőbb március 10-ig jelentkezhetnek a kultúrházban, ahol közelebbi információt is kapnak.

 7.-7.3.2023 A szenci George Mathai Slovakia k.f.t. gyártási munkásokat vesz fel. A munka nők számára alkalmas és kézügyességet igényel. Informálódni a 02/208 511 10-ed t. számon lehet.

 7.-30.3.2023  Nagyfödémes Község értesíti a lakosokat, hogy a 2023-as évi helyi adóhatározatot átvehetik a községi hivatalban, ügyfélfogadó napokon, 2023. március 31-ig. Azok az adóhatározatok, amelyeket nem vesznek át ki lesznek kézbesítve a háztartásokba. A kivetett adót a lakosok befizethetik a községi hivatal pénztárába készpénzzel, vagy bankkártyával. A kivetett adó befizethető banki átutalással is a község számlájára.

 7.-16.3.2023  Felhívjuk a lakosok figyelmét arra, hogy a zöld hulladékot csak a kijelölt helyre a lencsehelyi gyűjtőudvarba, kizárólag a gyűjtőudvar nyitvatartási ideje alatt lehet elszállítani. A lencsehelyi gyűjtőudvar nyitvatartási ideje a következő: kedden és csütörtökön 7:00 órától 16:00 óráig, szombaton 7:00 órától 13:00 óráig. Az a lakos, aki a zöld hulladékot a gyűjtőudvar zárva tartási ideje alatt szállítja ki és kiszórja a gyűjtőudvar kapuja elé szabálysértési eljárás keretében lesz elbírálva.

 2.-6.3.2023  A Bernolákovo-i Cerkam vállalat értesíti a lakosokat, hogy pár napon belül a vállalat munkatársai felmérik községünkben a lakosok igényét a családi házak villanyhálózatának revíziója iránt. A lakosokat személyesen és telefonon fogják megkeresni.

 28.-18.3.2023 . A nyugatszlovákiai vízművek értesítik a lakosokat, hogy 2023. március 1-től 2023. március 18-ig a vízórák állását fogják leolvasni.

 23.-23.2.2023 A nyárasdi Andrássy sírkőkészítő vállalat sírköveket fog kiállítani 2023. február 25-én szombaton 8:00-tól 12:00 óráig a temető előtti parkolóban A sírkövek széles skálájából lehet választani, amelyekre a kiállítás alatt 30%-os engedményt kínálnak. Információt a 0905 320 476-os t.sz. nyújtanak.

 22.-3.3.2023  Értesítjük a lakosokat, hogy az egyéb műanyagot technikai okok miatt 2023. március 2-án fogják elszállítani.

 15.-17.2.2023  Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. február 16-án a válogatott hulladékból a PET üvegeket és a fémet fogják elszállítani.

 14.-28.2.2023  A galántai székhelyű AVA – stav építkezési vállalat építőipari munkásokat, kőműveseket, ácsokat és vasipari munkásokat keres. Információt a 0902 361 271 t. számon nyújtanak.

 13.-24.2.2023 A vágfarkasdi IZO-PLAST cég kiváló minőségű 6 kamrás műanyag ablakokat és ajtókat kínál kedvezményes áron. A beszerelt ablakokhoz a reluxa és a szúnyogháló ingyenes. Nyugdíjasok számára az ablakok beszerelése is ingyenes. Továbbá külső műanyag redőnyöket, alumínium redőnyöket, zetkos redőnyöket és garázskapukat kínál kedvezményes áron. Informálódni a 0905 145 572-es t.sz. lehet.

 6.-28.2.2023  Az AVA JETT töltőállomás hálózat munkaerőt keres a nagyfödémesi töltőállomásra azonnali belépéssel. A munkavállalás feltételei: egészségügyi igazolvány, szakmunkás bizonyítvány. Érdeklődni a 0918 749 005-ös t. számon és a (miriama@avajett.sk) címen lehet.

 6.-6.2.2023 A kajali sírkőkészítő vállalat értesíti a lakosokat, hogy 2023. február 7-én 9:00 órától 12:00 óráig a temető előtt megrendeléseket vesznek fel sírkövek, beton alapok, kőszőnyeg elkészítésére, sírkövek tisztítására és betűk aranyozására és ezüstözésére. Jelentős árengedményt kínálnak az egyes és kettes sírkövekre. Informálódni a 0948 665 377-es t. számon lehet.

 30.-31.1.2023 A 101 Drogérie üzemeltetője értesíti a lakosokat, hogy új üzletet nyit Nagyfödémesen 2023. január 31-től a Lenin utca 166-os szám alatt. Az üzlet nyitvatartási ideje : H – P 8:00 – 18:00 Szo 8:00 – 12:00 óráig Mindenkit szeretettel várnak.

 25.-31.1.2023 A galántai Jurík Autóiskola értesíti az érdeklődőket, hogy 2023. január 30-án 17:00 órai kezdettel minden kategóriájú motorkerékpár és személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít Nagyfödémesen. Ajánlataik között megtalálható az automataváltós személygépkocsi vezetői képzés is. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok az érdeklődők is, akik a tanfolyam befejezéséig betöltik 17-ik életévüket. A beiratkozás szigorú higiéniai feltételek mellett történik. Az érdeklődők a beiratkozásra vigyenek magukkal saját író eszközt és a személyi igazolványukat. Bővebb tájékoztatást a 0903 46 22 43-as telefonszámon, valamint személyesen a helyi kultúrházban a beiratkozás napján 17:00-től 18:00 óráig nyújtanak.

 25.-25.1.2023 . Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. január 26-án a válogatott hulladékból az egyéb műanyagot és a tetrapakot fogják elszállítani.

 23.-23.1.2023 . A Kajali sírkőkészítő vállalat értesíti a lakosokat, hogy ma 2023. január 24-én 9:00 órától a temető előtt megrendeléseket vesznek fel sírkövek, beton alapok, kőszőnyeg elkészítésére, sírkövek tisztítására és betűk aranyozására és ezüstözésére. Jelentős árengedményt kínálnak az egyes és kettes sírkövekre.

 23.-23.1.2023 A Vágfarkasdi IZO-PLAST cég kiváló minőségű 6 kamrás műanyag ablakokat és ajtókat kínál kedvezményes áron. A beszerelt ablakokhoz a reluxa és a szúnyogháló ingyenes. Nyugdíjasok számára az ablakok beszerelése is ingyenes. Továbbá külső műanyag redőnyöket, alumínium redőnyöket, zetkos redőnyöket és garázskapukat kínál kedvezményes áron. Informálódni a 0905 145 572-es t.sz. lehet..

 17.-17.1.2023 Magánvállalkozó értesíti a lakosokat, hogy fakivágást és fametszést vállal nehezen hozzáférhető helyeken is kedvezményes áron. A fakivágást famászós és alpintechnikával végzi. A fakivágás ára függ a fa elhelyezkedésétől, veszélyességétől és a fa nagyságától. Pontos információt a 0902 816 311-es t. számon nyújt.

 17.-29.1.2023  A Helyi Kulturális Központ szeretettel meghívja falunk lakósságát az „ Egy szál harangvirág” című zenés szórakoztató műsorra, amelyre 2023. február 29-én (vasárnap) 18.00 órai kezdettel kerül sor a helyi kultúrházban. A műsorban Szécsi Pál legszebb dalai hangzanak el Gergely Róbert előadásában. A belépődíj: 12,- Euro. Jegyek már kaphatók a kultúrházban.

 12.-21.1.2023  MUDr. Pomothyová általános orvos értesíti a lakosokat, hogy 2023. január 16-tól 2023. január 21-ig nem fog rendelni. Akut esetekben MUDr. Szakácsová fogja helyettesíteni Jókán.

 11.-11.1.2023 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. január 12-én a válogatott hulladékból a papírt fogják elszállítani.

 2.-15.1.2023 A helyi önkormányzat mellett működő sport és testnevelési bizottság 18. alkalommal rendezi meg a „Polgármester Kupájáért“ elnevezésű teremfoci bajnokságot, amelyre 2023. január 14-én, szombaton 8:30 órai kezdettel kerül sor a helyi alapiskola tornatermében. A nevezési díj csapatonként 40,- €. Egy csapatban 6 játékos játszhat. Jelentkezni a községi hivatalban vagy Lencsés Zoltánnál a 0905 550 989-es mobilszámon lehet. Frissítőröl és jó hangulatról gondoskodva van. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 4.-4.1.2023  . MUDr. Valkár gyermekorvos értesíti a szülőket, hogy 2023. január 2-tól január 6-ig nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, MUDr. Dolánová fogja Diószegen, hétfőn, szerdán és csütörtökön 13:00 órától 16:00 óráig, kedden és pénteken 8:00 órától 11:00-ig.

 21.-30.12.2022  Értesítjük a lakosokat, hogy a háztartási hulladékot 2022. december 27-én és 28-án fogják elszállítani.

 21.-21.12.2022 A szeder Centrum tulajdonosa értesíti a lakosokat, hogy 2022.12.21-én az üzletben karácsonyi pontyot fognak árusítani.

 19.-19.12.2022 Tisztelt lakosok! Szeretettel meghívjuk Önöket a Karácsonyi Fergetegre, amelyre 2022. december 22-én, csütörtökön 17:00 órai kezdettel kerül sor a község főterén. Gazdag karácsonyi műsorral, finom káposztalevessel, karácsonyi punccsal és forralt borral várunk minden kedves lakosunkat.

 27.-27.12.2022 Tisztelt lakosok! Nagyfödémes Község önkéntes pénzadomány gyűjtést hirdet Kiss Zoltán, Nagyfödémes Község nehéz betegséggel küzdő lakosa számára. A pénzadomány gyűjtés 2022. december 19-től, 2022. december 31-ig tart. A pénzadomány gyűjtésének a módja a következő: • pénzösszeg átutalása Nagyfödémes Község bankszámlájára: IBAN: SK020200 0000 0027 2399 1353, VS: 19122022 Kérjük átutaláskor tüntessék fel a „zbierka“ megjegyzést. • A pénzadományokat a község által megjelölt hordozható kasszákba is el lehet helyezni a Nagyfödémesi Községi Hivatalban ügyfélfogadó napokon. A beszámoló a pénzadomány gyűjtés eredményéről és az összeg felhasználási módjáról Nagyfödémes Község weboldalán lesz megjelenítve. Tisztelt lakosok! Ebben a várakozás teli, szeretetteljes karácsonyi időszakban kérjük Önöket, hogy segítsenek, akár csak egy szimbolikus összeggel is, súlyos beteg lakosunknak és családjának elviselni a nehéz perceket. Köszönjük.

 14.-17.12.2022 A Pápay kertészet értesíti a lakosokat, hogy 2022. december 17-én, szombaton a helyi piactéren normand fenyőfákat fognak árusítani.

 12.-12.12.2022  A KOW k.f.t. eladásra kínál cserepes fenyőfákat különböző méretben. A fenyőfákat Jánosházán, a volt földműves szövetkezet területén árusítják.

 8.-15.12.2022  A Lotos Lake k.f.t. értesíti a lakosokat, hogy karácsonyfákat kínál eladásra.

 7.-7.12.2022 Tomáš Mikóczi értesíti a lakosokat, hogy 2022. december 10-én szombaton a saját méhészetéből származó mézet fog árusítani 7:00 órától 13:00 óráig a Komensky utca 545-ös számú családi házban. Az első 20 vásárló apró meglepetésben részesül.

 7.-30.12.2022 Értesítjük a lakosokat, hogy 2023. január 1-től a lencsehelyi zöldhulladék gyűjtőudvar a következőképpen lesz nyitva: kedden 8:00-tól 16:00 óráig csütörtökön 8:00-tól 16:00 óráig szombaton 7:00-tól 13:00 óráig.

 7.-7.12.2022  Értesítjük a lakosokat, hogy 2022. december 9-én, pénteken 12:00 órakor a sziréna próbája lesz.

 7.-7.12.2022 A Pápay kertészet értesíti a lakosokat, hogy 2022. december 10-én a helyi piactéren normand fenyőfákat fognak árusítani.

 7.-7.12.2022 Értesítjük a lakosokat, hogy 2022. december 8-án a válogatott hulladékból a PET üvegeket és a papírt fogják elszállítani.

 4.-14.1.2023 A nagyfödémesi szlovák tannyelvű óvoda szülői szövetsége szeretettel meghívja az érdeklődőket a szülői bálra, amelyre 2023. január 14-én 19:00 órai kezdettel kerül sor a Szolgáltatások házában. A belépő 35€. Jegyelővétel a szlovák tannyelvű óvodában.

 6.-6.12.2022 Az Aranyeső Nyugdíjasklub vezetősége szeretettel meghívja a tagjait a karácsonyi ünnepi összejövetelre, amelyre 2022. december 9-én, pénteken 14:00 órai kezdettel kerül sor a Szolgáltatások házában.

 30.-30.11.2022 A vágfarkasdi IZO-PLAST cég kiváló minőségű 6 kamrás műanyag ablakokat és ajtókat kínál kedvezményes áron. A beszerelt ablakokhoz a reluxa és a szúnyogháló ingyenes. Nyugdíjasok számára az ablakok beszerelése is ingyenes. Továbbá külső műanyag redőnyöket, alumínium redőnyöket, zetkos redőnyöket és garázskapukat kínál kedvezményes áron. Informálódni a 0905 145 572-es t.sz. lehet.

 23.-23.11.2022 A helyi kulturális központ értesíti a lakosokat, hogy 2022. november 26-tól megnyílik a karácsonyi könyvvásár, amely 2022 december 20-ig szlovák és magyar nyelvű könyvek széles választékát kínálja az érdeklődőknek. A könyveket naponta 8:00 órától a kultúrház nyitvatartási ideje alatt lehet megvásárolni

 21.-21.11.2022 A helyi önkormányzat értesíti a lakosokat 62 éves kortól, hogy a szaloncukrot 2022. november 26-án, szombaton 11:00 órától vehetik át a helyi kultúrközpontban.

 21.-27.11.2022  Tisztelt lakosok! Nagyfödémes Község szeretettel meghívja Önöket a Karácsonyi vásárra , amelyre 2022. november 26-án szombaton 11:00 órai kezdettel kerül sor a helyi kultúrközpontban és a község főterén. A karácsonyi vásáron megvásárolhatják az iskolák és óvodák által készített karácsonyi díszeket, illetve a karácsonyi finomságokat, amelyeket vállalkozóink kínálnak.

 16.-16.11.2022 Dr. Valkár gyermekorvos értesíti a szülőket, hogy 2022. november 18-án nem fog rendelni. Helyettesíteni, sürgős esetekben, MUDr. Dolánová fogja Diószegen 8:00-tól 11:30 óráig.

 8.-20.11.2022  A Bonita Polgári Társulás szeretettel meghívja a lakosokat egy fergeteges SLÁGERPARÁDÉRA, amelyre 2022. november 19-én 21:00 órától kerül sor a hidaskürti kultúrházban. Az est vendége a magyarországi DJ Miller. Belépődíj 5 Euro.

 9.-9.11.2022 A Matica Slovenská helyi szervezete szeretettel meghívja tagjait és szimpatizánsait az édes és sós finomságok kóstolójára, amelyre 2022. november 12-én, szombaton 15:00 órától kerül sor a Nagyfödémesi Szolgáltatások Házában.

 2.-2.11.2022 A Csemadok helyi szervezete és a helyi kulturális központ tisztelettel értesíti a színházat kedvelőket, hogy 2022. november 5-én (szombaton) 13:00 órai kezdettel megrendezésre kerül az esztrádcsoportok területi seregszemléje. A rendezvényen bemutatkozik a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja , a tallósi Vastaps Színjátszó Kör , a galántai Tsízió Diákszínpad és a rétei Révisz Vidám Színpad. A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség.

 2.-2.11.2022 A Szlovák Vöröskeresz helyi szervezete csoportos véradást szervez 2022. november 3-án 8: 00 órától 11:00 óráig a helyi kultúrházban.

 2.-13.11.2022  A helyi kulturális központ szeretettel meghívja Nagyfödémes boszorkáit a 2022. november 12-én 20:00 órakor kezdődő 2. batyus Banyabálra. Belépés 18 éves kortól 99 éves korig. Belépő 15 Euró.

 24.-24.10.2022 Nagyfödémes Község polgármestere és a szociális és egészségügyi bizottság szeretettel meghívja a szépkorú polgárokat az idősek iránti tisztelet hónapja alkalmából rendezett ünnepségre, amelyre 2022. október 27-én, csütörtökön 14:00 órai kezdettel kerül sor a helyi kultúrközpontban. Mindenkit szeretettel várnak.

 20.-20.10.2022 . Szuda Štefan a Nálepka utca 855 szám alatt eladásra kínál cserepes krizantémokat és ikebanákat.

 20.-20.10.2022 A KIKA vállalat értesíti a lakosokat, hogy 2022. október 22-én szombaton a helyi piactéren 8:30 órától 11:00 óráig gyümölcsfákat és bokrokat, valamint díszfákat és díszbokrokat fognak árusítani.

 14.-14.10.2022 Értesítjük a lakosokat, hogy 2022. október 15-én az erdőpark területén őstermelői piac lesz. Mindenkit szeretettel várnak.

 14.-14.10.2022 Simek József, Iskola utca 736-os szám alatt cserepes krizantémokat kínál eladásra. Érdeklődni a 0902 591 069-es t. számon lehet.

 14.-14.10.2022  A Nagyfödémesi Futballklub szeretettel meghívja a lakosokat a Nagyfödémes – Nagyabony bajnoki labdarúgó mérkőzésre, amelyre 2022. október 16-án vasárnap, 14.00 órai kezdettel kerül sor a helyi futballpályán.

 12.-16.10.2022 . A Kerkira étterem szeretettel meghívja az érdeklődőket az új őszi menüre, amelyet októberben és novemberben kínálnak csütörtöktől szombatig 15:00 órától 22:00 óráig.

 12.-12.10.2022  Értesítjük a lakosokat, hogy 2022. október 13-án a válogatott hulladékból a PET üvegeket és a papírt fogják elszállítani.

 11.-17.10.2022  Nagyfödémes Község értesíti a lakosokat, hogy 2022. október 13-tól mintavételi pontot alakít ki a helyi kultúrház épülete előtt. Az antigén tesztelésre hétfőn 8:00 órától 12:00 óráig és csütörtökön 13:00 órától 17:00 óráig kerül sor. A szolgáltatás fizetett, egy tesztelés ára 5,-€.

 10.-10.10.2022 Szőgyéni farm a 47-es szám alatt házi kovászos kenyeret és friss tehéntejet kínál eladásra. Érdeklődni a 0908 713 784-es t. számon lehet.

 5.-5.10.2022 A Vágfarkasdi IZO-PLAST cég kiváló minőségű 6 kamrás műanyag ablakokat és ajtókat kínál kedvezményes áron. A beszerelt ablakokhoz a reluxa és a szúnyogháló ingyenes. Nyugdíjasok számára az ablakok beszerelése is ingyenes. Továbbá külső műanyag redőnyöket, alumínium redőnyöket, zetkos redőnyöket és garázskapukat kínál kedvezményes áron. Informálódni a 0905 145 572-es t.sz. lehet.

 4.-7.10.2022  Mészáros Ferenc Iskola utca 678-as szám alatt eladásra kínál vágott káposztát, naponta 9:00-től 17:00 óráig, szombaton 9:00-től 12:00 óráig.

 22.-27.9.2022  Tisztelt lakosok! A Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség a helyreállítási terv keretében hozzájárul a családi házak felújításához. A hozzájárulás felhasználható a családi házak hőszigetelésére, a tető szigetelésére és az ablakok cseréjére. Tájékoztatást a www.obnovdom.sk weboldalon , vagy 0800 144 440-es ingyenes zöldszámon nyújtanak.

 21.-21.9.2022 Franz Oštadal Szőgyén 69-es szám alatt értesíti a lakosokat, hogy eladásra kínál téli raktározásra alkalmas krumplit 25 kg-os csomagolásban. Egy kg krumpli ára 0,36 €. Egy zsák ára 9,-€. A krumplit szombaton 2022. szeptember 24-én 8:00-tól 16:00 óráig és vasárnap 2022. szeptember 25-án 8:00-tól 12:00 óráig fogják árusítani.

 21.-21.9.2022 . A Nyugatszlovákiai Vízművek munkatársai értesítik a lakosokat, hogy 2022. szeptember 22-én 23:00 órától 2022. szeptember 23-án hajnal 2:00 óráig nem lesz ivóvíz szolgáltatás.

 14.-30.9.2022 Nagyszombat megye értesíti a lakosokat, hogy amennyiben szeretnének változásokat beiktatni a helyközi autóbusz járatainak 2022/2023-as évre vonatkozó menetrendjébe, hogy azt 2022. szeptember 30-ig megtehetik. A menetrend módosításával kapcsolatos észrevételeket írásban lehet eljuttatni a Nagyfödémesi Községi Hivatalba. A lakosok által kért változtatásokat a hivatal továbbítja a közlekedési vállalatnak.

 14.-14.9.2022 Az aranyosmaróti baromfifarm megrendeléseket vesz fel 7 hónapos szabad tartású tojótyúkokra, 10 hónapos ketrecben tartott tojó tyúkokra és egy éves tyúkokra. Továbbá eladásra kínálnak takarmánykeveréket és tömni való kacsákat. Közelebbi információt a 0908 827 132-as t. számon nyújtanak. A megrendelt baromfit 2022. szeptember 15-én házhoz szállítják.

 14.-14.9.2022 A galántai Jurík Autóiskola értesíti az érdeklődőket, hogy 2022. szeptember 19-én 17:00 órai kezdettel minden kategóriájú motorkerékpár és személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít Nagyfödémesen. Ajánlataik között megtalálható az automataváltós személygépkocsi vezetői képzés is. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok az érdeklődők is, akik a tanfolyam befejezéséig betöltik 17-ik életévüket. A beiratkozás szigorú higiéniai feltételek mellett történik. Az érdeklődők a beiratkozásra vigyenek magukkal saját író eszközt és a személyi igazolványukat. Bővebb tájékoztatást a 0903 46 22 43-as telefonszámon, valamint személyesen a helyi kultúrházban a beiratkozás napján 17:00-től 18:00 óráig nyújtanak.

 12.-12.9.2022 A Blšťák Kertészet munkalehetőséget kínál. A munka férfiak számára alkalmas. Információt a 0903 582 832-es t. számon nyújtanak.

 9.-9.9.2022 Értesítjük a lakosokat, hogy 2022. szeptember 10-én szombaton a piactéren 9.00 órától 12.00 óráig mindenfajta esernyő javítását, háztartási kések, húsdarálóba való kések és fűnyíróba való kések, valamint ollók élezését fogják végezni

 7.-7.9.2022 . Értesítjük a lakosokat, hogy 2022. szeptember 8-án a válogatott hulladékból a PET üvegeket és a papírt fogják elszállítani.

 7.-16.9.2022  Forring s.r.o. társaság, amely egy nemzetközi bútort és konyhabútort forgalmazó cég partnere, megbízható asztalosokat és konyhabútor összerelő munkásokat keres azonnali belépéssel. A munkát hosszú ideig biztosítják átlagon felüli fizetési feltételekkel. Közelebbi információt a 0915 121 464 telefonszámon vagy a forring@forring.sk e-mailban nyújtanak.

 12.-12.9.2022 Az Emcon s.r.o. vállalat ügyes, megbízható munkatársakat keres azonnali belépéssel. Szabad pozíciók: kőműves, szerelő munkás. Bővebb információ a 0903 062 042, 0903 258 315 telefonszámon nyújtanak.

 7.-7.9.2022 Križan Vladimír a Lenin utca 17/100-as házszám alatt´értesíti a lakosokat, hogy téli tárolásra alkalmas krumplit és hagymát, valamint befőzésre alkalmas kápia, kosszarvú és alma paprikát valamint feferónt kínál eladásra. Érdeklődni és a megrendelést leadni a 0905 435 300-as t. számon lehet.

 5.-5.9.2022 Rigó Gizella értesíti a lakosokat, hogy eladásra kínál tisztított kacsákat aprólékkal és májjal együtt. 1kg ára 8€ . A kacsákat Alžbeta Dejová-nál, a Homok utca 1180-as házszám alatt, vagy a 0903 277 292-es telefonszámon lehet megrendelni 2022. szeptember 15-ig.

 2.-2.9.2022 Az F´Dance Center tánciskola vezetője, Kováč Ferdo értesíti az érdeklődőket, hogy ismét megnyitja a hip-hop modern tánc tánckurzusait. A beiratkozás 2022.9.5-én és 2022.9.8-án 16:30-tól 18:00 óráig lesz a helyi kultúrházban. Érdeklődni a 0903 225 334-es telefonszámon, vagy személyesen a kultúrházban lehet. Szeretettel várják a kezdőket 4 éves kortól és a haladókat is.

 26.-27.8.2022  A szőgyéni farm tulajdonosa a 47-es házszám alatt értesíti a lakosokat, hogy friss tehén tejet kínál eladásra. Érdeklődni a 0908 713 784 telefonszámon lehet.

 26.-30.8.2022  A Molett Divat üzlet tulajdonosa a szökőkút mögötti épületben értesíti a lakosokat, hogy az üzlet 2022. augusztus 29-én és szeptember 1.-jén 8.00 órától 11.00 óráig lesz nyitva.

 25.-9.9.2022  MDDr. Pozsonyi a fogászati rendelőből értesíti a lakosokat, hogy 2022. augusztus 29.-től szeptember 9-ig nem fog rendelni. Sürgős esetekben helyettesíti Dr. Hoffer Jókán 8.00 -tól 10.00-ig.

 25.-31.8.2022  Értesítjük a lakosokat, hogy a háztartási szemetet 2022. augusztus 29 én és 30-án fogják elszállítani.

 25.-27.8.2022 A helyi posta 2022. augusztus 26-án /pénteken/ 11.00 óráig lesz nyitva.

 25.-4.9.2022 Pomothy doktornő a felnőtt rendelőből értesíti a lakosokat, hogy 2022. augusztus 30. –tól szeptember 3.-ig nem fog rendelni. Helyettesíti MUDr. Katona Diószegen. A vizsgálatra a 031/7842522-es telefonszámon lehet jelentkezni.

 25.-30.8.2022 A T-ZONE Wash&Go tulajdonosa értesíti a lakosokat, hogy az Autómosó a nagyfödémesi Ökotelepen újra működik. Továbbá értesíti, hogy az önkiszolgáló automatákban frissítőket, édességeket, hideg és meleg italokat kínálnak. Mindenkit szeretettel várnak.

Fontos telefonszámok:

Szolgálatos rendfenntartók:0910 979 797
Térfigyelő rendszer irodája:0911 470 320
0911 470 327

Napi jelentés

  • 27.3.2024   Az AVA JETT töltőállomás hálózat ...
  • 27.3.2024   Értesítjük a lakosokat, hogy 2024. ...
archív

Nagyfödémes a Facebook-on

Csatlakozzatok hozzánk, hogy a friss információkat egyenesen a saját FB oldalalatokon olvashassátok:

YouTube

Nagyfödémes község légi sétafelvétele